Rövid bemutatkozás

Így lettem írónő

Az írás már kisiskolás kora óta jelen van az életemben. Kezdetben csak önmagamnak írogattam novellákat és iskolai újságok szerkesztésében vállaltam szerepet, majd kommunikációs  szakemberként szereztem képesítést. 

Igazi grafomán vagyok tehát, mégsem vezetett egyenes út az írás felé. Sok éven át csak másodállásban tudtam az újságírással foglalkozni: főként közéleti és ezoterikus magazinokban jelentek meg cikkeim. Közben folyamatosan fejlődtem, érlelődtem.  Agykontroll tanfolyamot végeztem, megismertem a Human Spiritual Yoga (ma: Univerzális Energia Iskolája) tanításait, és egy ideig a Mandala Szinkron Oktatási Központ Transzperszonális művészeti- és pszichoszintézis terapeuta képzésén vettem részt. Itt tanultam meg az asztrológia alapjait, mely ismereteket aztán egyéni képzés során igyekeztem elmélyíteni, és azóta is tanulom. Lehetőségem nyílt könyvkiadók szerkesztőségében dolgozni, s másoddiplomámat is könyves szakon szereztem meg. 

Több könyv elkészítésében vettem részt szerkesztőként. (Horváth Zoltán - Száraz György: A magyarok beavatása; Száraz György: Beszélgetés a Kristálykoponyákkal - Térkép a reinkarnációhoz és karmához)

Régóta érlelődött bennem egy hosszabb mű megírása, amit a saját életemben zajló különös események inspiráltak. Ez is oka volt annak, hogy az asztrológiával komolyabban foglalkozni kezdtem. Az asztrológia tanulása egyfajta önismereti út, amely képest választ adni az életünk során ismétlődő tendenciákra. Számomra már nem kérdés, hogy létezhet két ember között téren és időn átívelő kapcsolat. A 2019 októberében megjelent A szinasztria című könyvemben ez a téma adja a központi motívumot. A honlapon a regénnyel kapcsolatban olvasói véleményeket, idézeteket is találsz. Ha többet is szeretnél megtudni róla, INGYENES BELEOLVASÓT kérhetsz!

Korábban sok cikket írtam A Feng Shui témakörben  a Pannon Hírnök magazin számára, felkérésre. Ebből jött az a gondolat, hogy ha már évek óta annyi időt töltöttem a kínai térrendezési filozófia és alapelvek megismerésével, megkönnyíthetem mások számára az eligazodást ebben a hatalmas és szerteágazó témakörben. Ez volt a célom a nemrég elkészült Tedd rend-be az életed a Feng Shui segítségével! című könyv megírásával, mely egyelőre e-book formájában létezik. (Terveim szerint ez egy nagyobb lélegzetű munka első része.)

Amikor A szinasztria című könyv megjelent, sok ismerősöm tett fel kérdéseket a regény megszületésével kapcsolatban, később az olvasók közül is többen érdeklődtek tartalmi és formai kérdések iránt.  Ezért döntöttem úgy, hogy a legjellemzőbb témákat összegyűjtöm. Ha több háttérinformációra van kíváncsi, kattins erre a linkre! 



EDDIG MEGJELENT KIADVÁNYAIM A HONLAP WEBÁRUHÁZÁBÓL ELÉRHETŐK:

Kategóriák


ONLINE MEGJELENT MUNKÁIM AZ ELMÚLT ÉVEKBŐL:


SZAKMAI JELLEGŰ BEMUTATKOZÁSOM

(Léptess az alábbi slide-oldalak között! Ezt a bővebb szövegrészt külön menüpontból is elérheted, ha IDE kattintasz.)